2. fejezet - A kezdetektől

Sziasztok! Megjöttem a második fejezettel, ahol a történet igazából elkezdődik. :)

Jó olvasást és várom az építő jellegű kritikákat! :D

***

Kim Taehyung mindig is a furcsa gyerek volt. A viselkedése, a gondolkozásmódja és még a beszédstílusa is különbözött a többi gyerekétől. Soha nem tette azt, amit a vele egykorúak általában csináltak. Soha nem ment a játszótérre, hogy barátokat szerezzen, hogy bújócskázzon, hogy homokkastélyt építsen. Jobbára csak az ablakban ült, meredten bámulva a külvilágot, gondolatainak pedig semmi sem szabhatott határt.

Szerette a világot. Szerette a természetet és szerette az állatokat. Még az embereket is szerette ebben a hatalmas, minden-mindennel összefüggő világegyetemben. Az álma az volt, hogy egészségesen nőjön fel, aztán hogy egy állatkertben dolgozhasson élete végéig. Igen, Dél-Korea leghatalmasabb állatkertjében szeretett volna dolgozni. Habár a fiú nem szerette az imádott állatokat rács mögött látni, tudta, hogy ezen nem változtathat. Csak ott akart lenni számukra és gondoskodni róluk.

Taehyung az a fajta fiú volt, aki képes lett volna órákat ülni egyhelyben és egy alvó macskát nézni, azt gondolván, hogy milyen lenyűgöző teremtmény is az.

Taehyung furcsa volt, de meglehetősen csendes. Az emberek észrevették és szerették a kedves, keményen dolgozó, habár olykor zavarba ejtően naiv fiút. Azonban Taehyungnak volt egy nagy hibája. Nem volt tisztában az emberi érzelmek milliónyi árnyalatával és azok erejével. Tudta, hogy mit jelentenek a szerelem, a gyűlölet, a megvetés, a tisztelet és a csodálat szavak, mégis nehezére esett ezeket felfedezni és felismerni az emberekben. Habár valójában ez nem is az ő hibája volt. Sohasem volt olyan családja, akik megtanították volna neki, hogy hogyan is működnek az emberek.

Az anyja soha nem törődött vele igazán. A viszonylag fiatal nő mindig túlságosan elfoglalt volt a szeretőivel, akik valamiért soha nem viszonozták érzelmeit. Így hát elsősorban ő volt az oka Taehyung mérhetetlen elszigeteltségének.

Taehyung apja erőszakos volt. Nem volt alkoholista vagy drogfüggő, csak egyszerűen erőszakos. A legkisebb dolgok, mint például a tej véletlen kiborítása vacsora közben, mindig kiadós veréssel végződtek.

Taehyungnak volt egy húga, de a lány megszökött otthonról a barátjával mindössze 14 éves korában. Testvére eltűnése után, Taehyung is elgondolkozott a szökésen, mert apja az idő múlásával csak még erőszakosabb lett. Mindez azonban véget ért, amikor a férfi egy évvel ezelőtt szintén lelépett egy másik nővel az oldalán, magára hagyva fiát és feleségét. Taehyung nem tudta, hogy mit kellene éreznie és hogy kihez fordulhatna tanácsért.

Taehyung így kötött ki egy 2 szobás, lerobbant apartmanban az érzelmileg kiégett és összetört anyjával, aki soha életében nem szerette saját fiát.

És mégis, Taehyung boldog volt, hogy ebben a hatalmas, nagyszerű világban élhetett. Az emberek azt hihették, hogy nem voltak érzelmei. Elvégre hogy lehetséges, hogy ennyi szarság után, ami rövid élete alatt történt vele, még mindig boldog volt? Taehyung tudta, hogy a sarokban történő sírás és önsajnálat nem fog segíteni sem rajta, sem a hőn szeretett állatain. Meg akarta menteni önmagát, hogy aztán elérhesse céljait. Úgy gondolta, hogy a sikerhez nincs szüksége barátokra, az anyjára meg végképp nem.

Mindez megváltozott, amikor középiskolába ment. Egészen eddig igaz barátok nélkül élte életét, annak ellenére, hogy valaki mindig hozzácsapódott iskolaidő alatt és a barátjának nevezte magát. Azonban amint kitette a lábát az általános iskola kapuján, ezek az úgynevezett barátok kámforrá váltak és Taehyung soha nem látta őket azután.

Taehyung csalódott volt és életében először, úgy érezte, hogy barátokra van szüksége.

Kénytelen volt végre a valóságban élni.

***

Az első napja a középiskolában kínos volt. Az érzés, hogy nem ismersz senkit magad körül, nagyon is kínos. Bezsúfolták egy terembe 29 másik diákkal együtt és várniuk kellett az osztályfőnök érkezésére. Taehyung az osztályterem legvégében ült és az ablakon kibámulva egy apró, vörös madarat tanulmányozott. Az osztály csendben volt, senki sem beszélt. Egy kis idő elteltével a fiú, aki Taehyung mellett ült, megpróbált beszélgetést kezdeményezni, ám mielőtt kinyithatta volna a száját, a terem ajtaja kinyílt és egy magas férfi sétált be rajta.

-          Szép jó reggelt mindenkinek! A következő pár évben, én leszek az Istenetek – a tanár köszöntötte a diáksereget viccelődve, mire persze mindenki halk kacagásba kezdett.

Ennyi elég is volt Taehyungnak, hogy koncentrációja megtörjön. Elméje azonnal kérdéseket és kétségeket kezdett kreálni Isten létezésével kapcsolatban. Aztán eszébe jutottak az általános iskolában tanult Istennők, a mitológiai lények, mint például a griffek, kentaurok, a sellők és még rengeteg más teremtmény. Teljesen kizárta az őt körülvevő világot, habár szeme sarkából még látta, ahogy leendő osztálytársai egymás után felálltak és mondtak valamit.

                Aztán egy bökést érzett az oldalán, ezért a mellette ülő fiú felé fordult.

-          Te jössz – suttogta a magas srác.

Taehyung kicsit összezavarodott. Mit is kellene tennie?

-          Oh, azt hiszem, ott hátul lesznek még bajok – mondta a tanár mosolyogva.

Micsoda? Miről beszélt az az ember?

-          Álmodozó vagy, nem igaz? – kérdezte a tanár.

-          Mindenkinek vannak álmai – mondta Taehyung kicsit összezavarodva, elvégre ez olyasmi volt, amit mindenki tudott.

-          Valóban – a tanár mosolyogva biccentett. – Csak vigyázz, mert a túl sok álmodozás nem fogja megkönnyíteni a dolgot a tananyag elsajátítása során – tette hozzá nevetve, majd összecsapta kezeit. – Szóval, hogyan szólíthatunk, ha szabad megkérdeznem?

-          V.

-          Elnézést, hogyan?

-          V.

-          Úgy értem, a születési nevedet légy kedves elárulni – kacagott a tanár láthatóan jól szórakozva a fiú bolondosságán.

-          Kim Taehyung – azonban a fiú olyan komolysággal az arcán válaszolt, hogy mindenki felnevetett.

Mi történt? Ilyen vicces lenne a neve?

-          Rendben, V. És mik a céljaid az életben?

-          Állatgondozó akarok lenni egy állatkertben.

És igen. A fiú egyszerre volt furcsa és aranyos.

***

Taehyung mindössze egy hét alatt talált is barátokat. Habár ezúttal biztosra akart menni, hogy tényleg olyan barátokat talált, akikben megbízhat, és örökre mellette maradnak.      

Egyikük az a fiú volt az osztályából, aki mellette ült az első nap. A fiú neve Yugyeom volt. Új barátja majdnem egy fejjel magasabb volt nála, de valójában egy igazi tünemény volt. A nap 24 órájában mosolygott és szinte soha nem állt be a szája, annyi mesélnivalója volt. Eleinte Taehyung szentül meg volt győződve róla, hogy Yugyeom csendes típus, de amint a fiú kényelmesen kezdte magát érezni Taehyung társaságában, lehetetlen volt betapasztani a száját. Nem mintha Taehyung le akarta volna állítani. Minden egyes percet imádott, amit barátja társaságában tölthetett.

Végre rádöbbent, hogy fantasztikus dolog, amikor az embernek vannak barátai.

A másik fiú neve Bambam volt, Yugyeum egyik barátja, akit már általános óta ismert. Habár Yugyeom és Bambam jóformán elválaszthatatlan barátok voltak, sajnos Bambam másik osztályba került. Ami lényeges információ volt még az amúgy bájos megjelenésű Bambamről, hogy nem volt egy kimondott kisangyal. A fiú sokkal közelebb állt a „bajkeverő” imázshoz, és annak ellenére, hogy elsőéves volt, már az egész iskola ismerte a nevét és az új kiskirálynak becézték. Valahogy Bambam ismert mindenkit és temérdek barátja volt a felsőbb évesek között is. Bambam tipikusan a figyelem középpontjában érezte jól magát és szinte bárkivel össze tudott barátkozni.

Ez a két fiú vált Taehyung mindennapos társaságává. Mindketten előszeretettel használták az általa kitalált becenevet, így lett ő hivatalosan is V. És Taehyung szerette mindezt. Azt tette, amit a többi „normális” diák is; iskola után kosárlabdáztak, filmeket néztek együtt - általában Yugyeom szobájában -, még néha házi feladatot is írtak együtt, ebédelni is együtt mentek, valamint megosztották egymással történeteiket is. Nos, Taehyung megtartotta magának a legnagyobb titkait, hiszen fogalma sem volt róla, hogy egyáltalán miképp kezdjen bele.

De őszintén szólva, még nem is állt rá teljesen készen.

Természetesen, Taehyung meglepően furcsa mégis roppant aranyos természete nem változott és piszkálták is emiatt. Ő viszont még ezt is szerette barátaiban.

                Minden tökéletes volt Taehyung számára. Legalábbis az iskolában. Ami megmaradt családját illette, már kevésbé volt ilyen fényes a helyzet. Az anyja alig volt otthon, így szinte sohasem találkoztak. Taehyung már hozzászokott az egyedülléthez, mégis megfájdult a szíve, amikor az anyukájára gondolt. De változtatni nem tudott a dolgok menetén.

***

Három hónap elteltével, Taehyung már mindent tudott, amit tudnia kellett az iskola hierarchiáját tekintve.

Az iskolát két, úgynevezett kiskirály irányította.

Az egyik kiskirály egy Jackson Wang nevű végzős diák volt. A fiú sokkal magabiztosabban beszélt angolul és kínaiul, mint koreaiul, ez mégsem akadályozta őt abban, hogy az iskola egyik legnépszerűbb diákja legyen. Jóképű playboy volt, emellett Jackson az a tipikus szemétláda volt, aki a strébernek titulált tanulókat kicsattanó örömmel alázta meg az egész iskola előtt. Megvolt a bandája is, akik a nap minden pillanatában körülötte lebzseltek.

Ott volt például Im Jaebum, Jackson legjobb barátja. A fiú híres volt nem túl nyugodt természetéről és könnyen elsülő ökléről, így bölcsebb dolog volt nem összetűzésbe keveredni vele. Aztán ott volt Park Jinyoung is, aki talán még magánál Jacksonnál is nagyobb nőcsábász volt. Jinyoung a nők bálványa volt, szó szerint éltek haltak érte a másik nem képviselői, valamint a fiú kiválóan bánt a szavakkal is. Volt még egy srác Jackson kis gengszterosztagában, aki csupán egy éve csatlakozott hozzájuk. Ő volt Youngjae. Youngjae azonban kimondottan normális volt és valószínűleg csak azért tartozott Jackson bandájába, mert az iskola focicsapatában együtt játszottak. A fiatal fiú a csapat mondhatni legjobb játékosa volt, persze csak Jackson után. Bambam pedig nem meglepő módon, hamar Jackson kedvenc kis elsőévese lett. A kiskirály úgy tekintett a fiúra, mintha az az örököse lett volna.

Év elején, Taehyung látott egy ötödik fiút is Jackson csapatában, de azután a vörös hajú srác soha többet nem jelent meg a kiskirály bandájában.

A másik kiskirály Kim Seokjin volt. Ő sokban különbözött Jacksontól. Míg Jackson az iskolai élet középpontja, a legnagyobb cikiző és a legjobb futballjátékos volt, addig Jin „az iskola hercege” titulust nyerte el. Vagy hercegnője, ahogy a barátai előszeretettel piszkálódtak vele. Hűvös volt és megközelíthetetlen. De arrogáns, okos, domináns és erős is. Ő volt a leggazdagabb diák az egész iskolában és Jacksonnal ellentétben, ő tagadta, hogy playboy lenne. Ő nem használt trükköket, hogy kiszemeltjét az ágyba csalogassa. Ha valaki megtetszett neki, akkor mindenféle kertelés nélkül az illető szemébe mondta a dolgot. Miért is kellene hülye játékokat játszania csak azért, hogy megszerezzen valakit? Úgyse mondott neki soha senki nemet. Mindent megkapott anélkül, hogy harcolnia kellett volna érte.

Egyetlen közös dolog volt csak a két kiskirályban. Az, hogy mindketten gyűlölték egymást.

Jinnek négy barátja volt az iskolán belül, akikben feltétel nélkül megbízott. A legfiatalabb közülük Jimin volt, egy állandóan mosolygó, vidám fiú, aki szerette a küzdősportokat, köztük a taekwondot. Aztán ott volt Hoseok, aki egy született táncos volt, és persze Suga, aki híresen szellemes volt és meglepően kegyetlen, felvágott nyelvvel rendelkezett. Namjoon volt Jin legjobb barátja, és egyben az iskola géniusza is. Az egész iskola legjobb tanulójának számított és valóban neki voltak a legjobb jegyei minden egyes évben.

Ez a két banda irányította az iskolát. Az idő nagy részében megvoltak egymás mellett. Tudták, hogy az egymással való harc nem profitál egyik félnek sem. Megpróbáltak békében együttlétezni.

Hát…

Megpróbáltak.

***

Véleményt írni ér! :)