Prológus - Megtagadni a szerelmet

Itt is lenne a prológus. :) A történet innentől csak bonyolódik és a GOT7 is megjelenik majd a 

továbbiakban. 

Jó olvasást kívánok és dobjatok meg egy véleménnyel ha érdekel a folytatás! :)

***

Hétfő.

Egyetlen szó, mégis úgy érzed képes lennél gyilkolni. Jin is épp így érzett abban a pillanatban, amikor reggel kinyitotta szemeit. Ám ez a hétfő az összes többi hétfőnél is sokkal elviselhetetlenebbnek tűnt. Ez volt az a nap, amikor először kellett iskolába mennie azután, hogy visszautasították.

Visszautasították.

Ez még mindig valami olyasmi volt számára, amit mostanáig sem tudott feldolgozni. Egyáltalán mit csinált rosszul?

Dühösen pattant ki az ágyból és vágtatott a fürdőszobába, hogy indulatit lecsillapítsa egy hűvös reggeli zuhannyal. Azonban gondolatai a körül a bizonyos fiú körül forogtak, aki nemet mert mondani neki. Jin szerelmet vallott neki, jóképűen és határozottan, de a várt eredmény elmaradt, a szerelmes történet pedig véget ért mire pislantani tudott volna. Nem kapott esélyt, hogy bizonyítson. Olyan érzés volt ez, mint egy jól irányzott ütés a gyomorba, de mintha mindez nem lett volna elegendő, a fiú csak hátat fordított neki és elsétált, mintha mi sem történt volna. Egyáltalán nem érdekelte, hogy Jin mit érzett. Nem érdekelte, hogy az iskola legnépszerűbb és leghelyesebbnek tartott kiskirálya szerelmet vallott neki.

Jint megbántották. A büszkeségét tiporták. Megalázottnak érezte magát.

Hiszen ő készen állt. Készen állt, hogy odaadja a szívét ennek a fiúnak. Hajlandó volt kockáztatni azt úgy, mint azelőtt soha.  De a rémálom valós volt és habár nem gondolta volna, hogy vele is megtörténhet, mégis megtörtént. Nem ő volt az, akit a másik fiú akart. Egyszerűen visszautasították.

***

- Reggelt, hyung! – kiáltotta egy életvidám fiú, amint Jin belépett az osztályterembe.

- Neked is, Jimin – Jin válaszolta zsémbesen.

Jin körbenézett az osztályban és elégedetten vette tudomásul, hogy minden szempár rá szegeződött és őt csodálta.

- Mi a helyzet? Elég szarul festesz – folytatta az alacsonyabb fiú.

- Kössz, de még így is jobban nézek ki, mint te, seggfej.

Jimin csak nevetett és követte idősebb barátját.

- Egyáltalán miért vagy itt? Nincsenek közös óráink – mondta Jin, majd levetette magát szokásos helyére a leghátsó sorban.

- Múlt hét pénteken azt mondtad, hogy a mai nap lesz életet legboldogabb napja, aztán leléptél valahova. Kíváncsi voltam mire céloztál, szóval idejöttem. Habár az igazat megvallva, az állapotodból kiindulva, inkább nevezném ezt a legrosszabb napodnak – magyarázta Jimin az idősebb fiú karikás szemeit fürkészve.

Jin mérgesen ökölbe szorította kezeit, majd a fiatalabb fiúra meredt.

- Foglalkozz a saját dolgoddal! Nem akarok beszélni róla és most takarodj! – sziszegte Jin irritáltan, mire persze Jimin is dühbe gurult.

- Baszd meg, Jin! Rohadt jól bánsz a barátaiddal! – vetette oda Jimin, majd nagy hévvel kicsörtetett a teremből.

Néma csend telepedett az osztályteremre. Jin felsóhajtott

Még soha sem beszélt így Jiminnel ezelőtt. Jin szerette a barátait. Mindet. Jimin, Namjoon, Suga és Hoseok. Ők négyen mindig ott voltak mellette, támogatták őt. Olyanok voltak ők egymásnak, mint egy második család.

- Oppa!

Jin a hang irányába fordult.

Egy szőke lány állt mellette aggódó arckifejezéssel. Jin ismerte a lányt, mert a szőkeség igencsak népszerű volt a fiúk körében. A neve Rami volt és halálosan szerelmes volt Jinbe.

- Mit tehetek érted? – kérdezte könnyedén.

- Én… én csak biztosra akartam menni, hogy minden rendben van veled, Oppa.

- Semmi sincs rendben – válaszolt Jin, ezzel még jobban megijesztve a lányt.

- Oppa! Mondd, hogy segíthetnék?

Jin már majdnem kinyitotta a száját, hogy valami nem túl kedves válasszal megszabaduljon az idegesítő társaságtól, amikor egy ötlet körvonalazódott ki a fejében.

- Talán tényleg tudsz nekem segíteni, Rami-shi! – Jin mondta hamisan mosolyogva.

- Bármit megteszek!

- Akkor gyere, ülj mellém. Elmondok neked mindent – hívta a lányt Jin és elégedetten vigyorgott, amikor a szőke vörösödő arccal helyet foglalt mellette.

Olyan egyszerű volt manipulálni a lányt.

Rami leült a fiú mellé, akibe már több mint egy éve szerelmes volt. Arca vörös volt, szíve felgyorsult ütemben dobogott. Jin közelsége és illata elvette az eszét, másra nem is tudott gondolni. Bármit kész volt megtenni, hogy az iskola kiskirálya végre észrevegye.

Azonban Jin fejében egyetlen szó villogott szakadatlanul, az pedig nem más volt, mint a bosszú.

***

Jin belépett az ebédlőbe és azonnal kiszúrta négy barátját a szokásos asztaluknál, a terem közepén. Odasétált hozzájuk, majd szó nélkül leült közéjük. Jimin kivételével - akinek esze ágában sem volt akár egy pillantást is vetni az idősebbre-, mindannyian kérdő tekintettel meredtek a legidősebbre.

- Mondd, hercegnő. Mi bántja kicsi lelked annyira, hogy a mi drága Jiminie barátunkon kellett ostort csattogtatnod? – szólalt fel Suga, aki a pár perces néma csendet és feszültséget már nem tudta tovább figyelmen kívül hagyni.

- Hm.

- Ennyit tudsz mondani? – csattant fel Jimin hallván a nem túl bő választ.

- Nem – Jin ismét felsóhajtott, már sokadjára aznap. – Bocsánatot akartam kérni. Mérges voltam és frusztrált. Nem érdemelted meg, hogy rajtad csattanjon.

Jimin tovább duzzogott, végül azonban bólintott egyet jelezve, hogy megbocsátott. Ő tipikusan az a fajta ember volt, aki nem tudott sokáig haragos lenni, főleg nem a barátaira.

- Tehát, elmondod végre, hogy mi a francért vagy ebben az állapotban? – csatlakozott Namjoon a beszélgetéshez.

- Ne aggódj, semmi különös nem történt. Valószínűleg csak belefáradtam a szüleim állandó veszekedésébe – válaszolt Jin vállat rándítva.

- Már megint veszekednek? – nézett fel Hoseok a tányérjából.

- Mint mindig.

Azonban mielőtt Jimin kinyithatta volna a száját, hogy mondjon valamit, egy hangos csattanás zengett végig a teremben. Minden tanuló, aki éppen az ebédlőben tartózkodott a hang irányába fordult.

És ott ült Ő.

Jin kis szerelme ott ült a földön az ebédje közepén, ruhái tejben ázva, ketchup a fehér egyenruháján, összezavarodott arckifejezéssel. Egy pillanatnyi csend után, persze mindenki tapsolni és nevetni kezdett. Különösen egy szőke lány pár lépésre az áldozattól.

A fiú felállt, összegyűjtötte a megmaradt és még épségben lévő ebédjét, majd vörösödő arccal kisietett az ebédlőből.

Nem, ez nem a bosszú volt.

Ez csak a kezdet volt. Habár Jin szíve fájdalmasan dobogott mellkasában, képtelen volt leállni. Azt akarta, hogy a fiú érezze ugyanazt a fájdalmat, ami ő érzett.

Elhatározta, hogy pokollá tesz a fiú életét. A célja az volt, hogy senki se akarja Őt, hogy senki se szeresse, hogy senki se akarjon a közelébe menni. Azt akarta, hogy mindenki messziről elkerülje Őt, hogy mindenki megtagadja tőle a szeretetet, épp úgy, ahogy azt Ő tagadta meg Jintől.

Igen, ez volt a terv. És egy olyan kiskirálynak, mint Jin, gyerekjáték volt ezt megvalósítania.

***