4. fejezet - Történetek

Halihó, kedves olvasók! Itt is lenne a 4. fejezet. 

Figyelem, trágár szavak és némi felnőtt tartalom is található ebben a fejezetben!

Figyelmeztetés megtörtént, további jó olvasást! ;)

*** 

-        Reggel hétkor elment iskolába, mint azt mindig is tette, de soha többé nem jött haza. Akkor láttam őt utoljára.

Mark és Taehyung az idősebb fiú ablak alatti ágyán feküdtek és szemeiket a lassan tovaszálló felhőkön nyugtatták.

-          Tudod, hogy mi volt a legborzalmasabb dolog a húgom eltűnésében?

Mark csak halkan felmordult és megrázta a fejét.

-        A szüleim viselkedése. Egyáltalán nem érdekelte őket. Tudtak a húgom pasijáról, anyám pedig minden egyes alkalommal, amikor szóba került a srác, olcsó kurvának hívta a húgomat. Csak azért, mert barátja volt. Miért? Én ezt egyáltalán nem értem, Mark-hyung!

-          A húgod boldog volt a párjával? – kérdezte Mark.

-          Igen. Mindent együtt csináltak. Azt hiszem igazán szerették egymást.

-          Akkor ez lehet az oka.

-          Hogy érted?

-         Azt mondtad, hogy anyukád sohasem volt igazán boldog apád mellett. Talán féltékeny volt a saját lányára, amiért ő megtalálta az őszinte szerelmet, míg neki ez sohasem sikerült.

Taehyung nem szólalt meg ezek után, csak gondolataiba mélyedt. Végre felismerte édesanyja valódi érzéseit, de ezek csak összezavarták a naiv fiút. Hiszen még ha Marknak igaza is volt, egy anyának nem kellett volna boldognak lennie, amikor a gyermeke is az volt? Vagy Taehyung apja ennyire kiölte volna belőle az érzelmeket? Olyannyira, hogy már a saját gyermekeit is képes volt feladni? Ki volt a hibás mindezért? Az apa, aki lassan ölte meg családját vagy az anya, aki soha meg sem próbálta megvédeni élete legfontosabb kincseit, a gyermekeit? Megérdemelték egyáltalán, hogy szülőnek nevezzék őket?

-          Ismerted a másik nőt? – szólalt meg Mark egy kis idő elteltével.

-          Nem. Apám teljesen váratlanul lépett le vele.

Majd ismét elhallgattak és mindketten elmerültek a kényelmes csendben. Nehéz gondolatokkal pislogtak fel a felhőkre. Mark volt a legelső ember Taehyung életében, aki teljes egészében halotta a fiatalabb történetét. Taehyung valami oknál fogva bízott Markban és ezért az idősebb nagyon hálás volt. A vörös hajú fiúnak szüksége volt Taehyungra, talán még jobban, mint azt a fiatalabb gondolta volna. Mark magányos volt. Taehyung kissé hangos és furcsa viselkedése ellenére könnyedén barátkozott és jól bánt az emberekkel. Aranyos volt, vicces és szerethető. Ezzel szemben Mark ideges volt idegenek társaságában, nem mert megszólalni előttük és soha nem tudta, hogyan irányítson egy beszélgetést. Szüksége volt valakire, akiben bízhatott, és akivel szabadon beszélhetett. Muszáj volt megnyílnia valakinek, mert érezte, hogy elméjében a falak egyre csak növekedtek.

-          Hat éves koromban, a szüleim tartottak egy bált – végül Mark talált magában bátorságot, hogy elmesélhesse saját történetét is.

Taehyung elszakította szemeit a felhőktől és Markra nézett.

-        Mindig is ilyenek voltak. Luxus, gazdagság, nagyravágyás. Anyám és apám, mindketten imádták mutogatni az embereknek, hogy milyen gazdag, kifinomult és fontos személyek voltak ők. Azokat a bálokat épp a sznob barátaik lenyűgözésére tartották, egyéb céljuk nem is volt velük.

Mark megállt egy pillanatra.

-      Azon az estén, a bátyám, apám egy üzlettársának a fia és én valami ostoba kis játékot játszottunk. Összevissza rohangáltunk abban a hatalmas házban, egymást kergetve, de… Már nem is emlékszem, hogy miért, de valamin veszekedni kezdtünk. Egy ártalmatlan gyerekharcnak indult. Senki sem figyelt ránk, mert felfutottunk a harmadik emeletre, ahol a hálószobák voltak. Mindenki túl elfoglalt volt odalent a gyémánt nyakláncaik mutogatásával és…

Ennél a pontnál Mark hangja remegni kezdett.

-       Valahogy a bátyám leesett a lépcsőn. Hatalmas csattanással ért földet, majd rögtön utána sietős lépteket hallottam.

Könnyek csillogtak a vörös hajú fiú szemeiben. A sírás határán állt.

-   Sok ember érkezett. Köztük az anyám és az apám is. Amikor meglátták a bátyám mozdulatlan testét a lépcsők előtt… teljesen beleőrültek. Anyám odasietett a bátyámhoz és próbálta felébreszteni, míg apám a mentőket hívta. Az emberek sugdolózni kezdtek és úgy tekintettek ránk, mintha gyilkosok lettünk volna. Aztán a másik fiú sírva azt kiabálta, hogy én löktem le a bátyámat a lépcsőn.  Majd elszaladt.

Taehyung érezte, ahogy az ő szemei is égni kezdtek a még ki nem csordult könnyek miatt. Mark mélyen vette a levegőt, és Taehyung látta, ahogy végül egy könnycsepp legördült az idősebb fiú arcán. A könnycsepp végül Mark párnáján landolt.

-     A szüleim és mindenki más is tőlem követelt magyarázatot. Az anyám sírt és ordibált velem, hogy áruljam el az igazságot. Apám még mindig a mentősökkel beszélt telefonon. Majd nagyjából öt perc elteltével – ami számomra egy végtelenségnek tűnt -, a mentősök megérkeztek, a bátyámat pedig azonnal a kórházba szállították. Próbáltam beszélni apámmal, de ő is csak egyetlen dolgot kérdezett tőlem, mielőtt beszállt a kocsijába és követte a mentőautót a kórházba. Azt kérdezte, hogy miért tettem ilyen borzalmas dolgot. Aztán ott maradtam egyedül, bűnösen, könnyeimmel küszködve.

Taehyung sírt. Mark is sírt.

-         Nem tudtam elmondani nekik, hogy nem én löktem le a bátyámat a lépcsőn - Mark olyan fájdalommal a szemében nézett vissza a fiatalabbra, hogy Taehyung képtelen volt tovább hallgatni anélkül, hogy megpróbálná megvigasztalni barátját.

Ezért hát óvatosan kinyújtotta kezét és finoman megsimogatta Mark arcát puha tenyerével.

-          Ne sírj, Hyung – mondta halkan.

-          A bátyám tolókocsiba kényszerült. Gerincét törte azon az estén.

Csendben sírtak és hagyták, hogy a hideg szél szárítsa meg könnyáztatta arcukat.

***

Jin nem értette, hogy Taehyung miért nem figyelt fel rá egyszer sem. Az a fiú úgy járt-kelt az iskolában, hogy mindenkivel beszélgetett - beleértve a virágokat is az ablakokban -, mégsem szentelt egyetlen röpke pillantást sem Jinnek. Lehetséges, hogy Taehyung még sohasem hallott az iskola koronázatlan királyáról ezelőtt? Nem ismerte a mindenki elméjébe élesen belevésett Kim Seokjin nevet? Hogy hagyatta figyelmen kívül a kiskirályt egy ilyen hülye kis elsőéves?

Jinnek sohasem okozott gondot a kiszemelt áldozat megkörnyékezése és randevúra hívása. Mindig megkapta amit vagy éppen akit akart. Elvégre népszerű, fiatal, határozott fiú volt, egészséges érdeklődéssel a szex iránt. De hát ki nem, igaz? Egy pillantás elegendő volt és Jin megkapta kiszemeltjét. Néha jobban kedvelte partnerét, mind az előzőt, és néha kedvesebb is volt hozzájuk, sőt előfordult, hogy valakit több éjszakára is maga mellett tartott. De minden egyes „kapcsolata” véget ért két héten belül.

És életében most először, a pillantásai nem voltak elegendőek. Nem hogy nem voltak elegendőek, a fiú észre sem vette Jin nyilvánvaló érdeklődését, annak ellenére, hogy a kiskirály egész álló nap őt bámulta.

Az iskola összes tanulója tudta, hogy Jin rá fog mozdulni a csinos elsőévesre, de nem értették, hogy a kiskirály voltaképpen mire is várt még. És az igazat megvallva, Jin is össze volt zavarodva. Miért habozott ilyen sokáig?

***

Jin szokásához híven V-t bámulta. Barátaival épp az ebédlőben voltak, amikor Suga megunta a kiskirály néma játékát.

-   Az isten szerelmére, Jin! Mégis meddig tervezed még szemmel erőszakolni azt a szerencsétlen gyereket? Már öt hónapja ezt csinálod! – morogta Suga.

-          Fogd be! Nem is bámultam – mondta Jin, de szemeit továbbra sem szakította el a fiatalabb fiútól, amint az épp egy sütit lopott el a mellette ülő sráctól.

-          Nem. Tényleg nem – jegyezte meg Suga kissé cinikusan, szemeit forgatva.

-   Jin-hyung! Lehetséges, hogy kicsit jobban kedveled őt az átlagnál? – kérdezte Jimin óvatosan, mert tisztában volt idősebb barátja rossz hangulatával.

-      Kedvelem őt? – csattant fel Jin és sikerült végre elszakítania tekintetét a fiútól. – Miért kedvelném? Az a kölyök csak egy elsőéves, aki valószínűleg azt sem tudja mi fán terem a szex.

-     Akkor miért nem tanítasz neki pár… trükköt? – kacsintott Suga az idősebbre, miközben az üdítőjében lévő szívószálat kezdte erotikusan nyalogatni, bűnös pillantásokat vetve a vele szemben ülőre.

-          Fúj, ember! Hagyd már abba! – szólalt fel J-Hope és fejbe vágta a mellette ülő srácot.

-          YAH! Neked meg mi bajod van? Nem látod, hogy rohadt szexi vagyok?

-          Egy haldokló teve is sokkal csábítóbb, mint te!

-      Wow, J-Hope. Nem is tudtam, hogy bejönnek a haldokló tevék – piszkálódott Suga egy kaján félmosollyal az arcán.

-          Nagyon vicces vagy – grimaszolt Hoseok.

-          Tudom - vigyorgott Suga barátjára.

A vitatkozó duó szerencsére megfeledkezett a Taehyung témáról, habér az ember legjobb barátja épp azért van, hogy a kényes témákat mindig észben tartsa. Így volt ezzel Namjoon is.

-          Cuki – mondta a fiú.

-          Miről beszélsz? – kérdezte Jin meglepve.

-          Taehyung. Cuki.

-          Namjoon, mi a pokolról…

-       Én csak azt mondom, hogy előbb-utóbb valaki megszerzi. Szerintem siess és találd ki, hogy mit is akarsz tőle valójában, mielőtt valaki hamarabb teszi meg az első lépést.

Jin nem szólt semmit, de szemei ismét megtalálták a barna hajú fiú formás alakját.

Taehyung a magas barátjával nevetgélt valamin, finom arcvonásain pedig egyértelműen látszott a boldogság. Jin rádöbbent, hogy milyen nagyon odáig volt a fiú mosolyáért. És nem csak azért. Szerette, ahogy a fiú sétált, ahogy cuki duzzogással megpróbált extra kaját kikönyörögni barátaitól, de még a dühös arckifejezését is, amikor barátai piszkálni kezdték valamiért. Jin szerette, ahogy Taehyung minden nap a kollégium ablakában ült és elmerülve saját kis világában bámulta az ablak előtt elsétáló embereket. Jin ez alatt az öt hónap alatt, mást sem csinált, csak bálványozta a fiatalabb fiú minden apró mozdulatát.

                Jin ekkor már tudta, de a felismerés erőset ütött.

                Kim Seokjin szerelmes volt a Kim Taehyung nevű fiúba.

***

Taehyung este 7 körül ért haza. Fáradt volt, de tudta, hogy este még tanulnia kell a jövő heti dolgozataira. Nem vehette félvállról az iskolát most, hogy jóformán egyedül maradt. Az anyját kb. egy hónnappal ezelőtt látta utoljára. Szóval igen, a fiúnak kellett valami végzettség, hogy később pénzt kereshessen.

Éppen ezért nem is számított rá, hogy amikor kinyitja az apartman ajtaját, ott találja anyját, amint az éppen letolt szoknyával áll egy középkorú férfi előtt, aki kemény lökésekkel próbálta elérni végre orgazmusát.

Taehyung mindent eldobott, ami éppen a kezében volt és még a szája is tátva maradt szörnyű meglepetésében. A zaj végre felkeltette a páros figyelmét és mindketten az ajtóban ácsorgó fiúra bámultak.

-     Mi a fasz? – hördült fel a férfi, majd kihúzta farkát a csalódott nőből és magára rángatta a földön hagyott nadrágját.

-          Édesem…

-     Ez a fiad? Miért nem mondtad, hogy van egy fiad? – csattant fel a férfi, miközben az aktatáskáját is felvette a földről.

-          Mit számít az, édesem? – kérdezte a nő és követte a férfit az ajtóhoz.

-          Ezt komolyan kérdezed?

Azzal a férfi kiviharzott az apartmanból és bevágta maga mögött az ajtót. Taehyung megszólalni sem tudott, akkora volt döbbenete. De az anyja persze nem hagyta annyiban. Hogy is tehette volna?

-            Nem tudnál kopogni azon a kibaszott ajtón mielőtt belépsz a házba? – üvöltött a nő.

Életében most először, Taehyung mérges volt az anyjára.

-       Miért kellene bekopognom a saját házamba? – kiabált vissza Taehyung. – Több mint három hete nem láttalak! Honnan kellett volna tudnom, hogy éppen itthon vagy és… csinálod, amit éppen csináltál!

Hatalmas pofon csattant Taehyung arcán.

-          Elég volt. Ennyi. Nem csinálom ezt tovább – tette hozzá a nő, majd összepakolt magának pár ruhát, néhány cipőt, egy-két válltáskát, aztán ő is elhagyta az apartmant.

Egyszer sem nézett vissza egyetlen fiára.

                Taehyung órákig ült a hideg apartman hideg padlóján. Az általában optimista, élénk elméje most üres volt. Üresnek érezte magát. Mindenki kilépett az életéből. Először a húga, aztán az apja és most az anyja is.

                Taehyungot egyedül hagyták. Teljesen egyedül.

   Ő csak boldog akart lenni. Egyszerűen csak boldog akart lenni.

***

Remélem kezd érdekelni titeket a történet. :)

Igyekszem hamar hozni a folytatást.

Addig is legyetek jók, ha tudtok! ;)