3. fejezet - Lelki társak

Itt is lenne a 3. fejezet. ;)

Jó olvasást kívánok! :)

*** 

-          Hé, V! – kiabált egy fiú Taehyung után, miközben megpróbált felzárkózni hozzá.

Taehyung az ismerős hang irányába fordult, de a következő pillanatban egy gerincropogtató ölelésben találta magát.

-          Bam… bam – szuszogta Taehyung, amikor egy kis levegőhöz jutott.

-          Bocsi, Taehyungie-hyung – mosolygott a fiatalabb, majd elengedte áldozatát.

-          Mi ez a nagy jókedv? – kérdezte Taehyung és együtt sétáltak tovább az iskola felé.

-          Jackson-hyung megígérte, hogy ma bemutat a focicsapatnak – mondta Bambam boldogon és szemei csillogtak az izgalomtól.

-         Ennek nagyon örülök, de Bam, nem vagy te túl fiatal, hogy a csapatban játssz? Mármint, úgy értem, hogy nyilván szereted a focit és jó játékos vagy, és valószínűleg meg is érdemled és…

Taehyung kicsit belezavarodott mondandójába, amit végül kuncogó barátja szakított félbe.

-      Nyugi V, tudom mire gondolsz. Én csak egy elsőéves vagyok, akinek nem kellene egy csapatban lennie a nagyágyúkkal. De tudod, hogy milyen ambiciózus vagyok és hogy minden eszközt felhasználok csak azért, hogy megkapjam amit akarok. És jóban lenne Jacksonnal, csak előnyökkel jár számomra – a fiú mondta, majd az idősebbre kacsintott. – Tudom, hogy hogyan játsszam ki a lapjaimat – tette hozzá magabiztosan.

-         Politikusnak kellene lenned… vagy bűnözőnek – válaszolt Taehyung szélesen vigyorogva.

-          A második nem is lenne rossz ötlet – nevetett Bambam. – Mindegy is, Taehyungie-hyung. Azon gondolkoztam, hogy szeretnél-e suli után átjönni hozzám. Ott lesz Yugyeom meg egy másik srác is – vetette fel a fiatalabb.

-          Oké, ott leszek.

-          Király. Akkor ebédnél találkozunk – mondta a fiú, majd rohant az első órájára.

Bambam az iskola mellett található kollégiumban lakott. Taehyung szinte az összes szabadidejét ott töltötte, mert nem igazán akart hazamenni, ahol úgyis csak az üres lakás várta volna. Habár Taehyung sokszor még akkor is a kollégiumban volt, amikor Bambam nem. Tetszett neki az ötlet, hogy egyedül éljen és saját magát tartsa fent, mégis körbevegyék a barátai a nap 24 órájában. Taehyung képes volt órákat ülni az ablakban, nézve a járókelőket, arról álmodozva, hogy egyszer felnevel egy oroszlánkölyköt, meg arról is, hogy narancssárgára festeti a haját, egyszóval csupa furcsa dologról. Rengeteg diákot is ismert már a kollégiumban és imádott beszélgetni velük a folyosókon, amikor véletlenül egymásba botlottak.

                Taehyung úgy érezte, hogy végre volt élete. Egy gyönyörű élete.

***

Taehyung épp az ebédlőbe sétált Yugyeommal az oldalán és szokás szerint, a fiatalabb képtelen volt lakatot tenni a szájára. Yugyeom épp a húgáról mesélt felháborodottan, hiszen a lány meglógott a suliból, csak azért, hogy ott lehessen a kedvenc csapatának koncertjén.

-         Én is ellógnék a suliból, ha a kedvenc csapatom koncertezne itt és felugranék melléjük a színpadra, aztán…

-      Hyung! A lényeg elkerülte a figyelmed! – kiáltott fel Yugyeom. – Meg sem büntették utána! Úgy értem, a szüleink előadták a „micsoda rossz kislány vagy te” meg az „ejnye-bejnye többet elő ne forduljon” című szentbeszédet, és ennyi! – panaszkodott Yugyeom, miközben édesanyja magas hangját utánozta.

Ez persze megnevetette az idősebb fiút.

-  Bezzeg, amikor én lógtam ki a suliból múlt évben, hogy megvehessem a kedvenc képregényem új számát, az ősök teljesen megőrültek. Elvették a zsebpénzem, a tévémet és még a barátaimmal sem találkozhattam két héten keresztül! – tette hozzá Yugyeom duzzogva.

-     De legalább nem vetettek oda pár velociraptornak, hogy azok faljanak fel – vont vállat Taehyung.

Yugyeom vetett egy furcsa pillantást a mellette boldogan sétálgató fiúra, aki csillogó szemekkel vizslatta a termet Bambam után kutatva. Taehyung gondolkozása még mindig rejtély volt a fiatalabb fiú számára. Mindenesetre Yugyeom elkönyvelte a dolgot Taehyung egyik furcsa vigasztalási szokásaként. Valószínűleg valami olyasmit akart mondani, hogy „ne aggódj Yugyeom, lehetett volna rosszabb is”.

-   Wáo, Taehyungie-hyung. Te mindig tudod, hogyan… zavarj össze – kacagott Yugyeom majd ő is hiányzó barátjuk megtalálására koncentrált.

Azonban Bambam megtalálása helyett, tekintete találkozott egy másik, nagyon erős, jól ismert tekintettel.

                Kim Seokjin.

        Tekintetük találkozása mindössze egy pillanatig tartott, mert aztán Seokjin szemei megállapodtak Taehyungon. Először Yugyeom azt hitte, hogy Jin csak véletlenül szúrta ki éppen V-t. De aztán Taehyung boldogan felkiáltott, amikor végre megtalálta barátjukat egy asztalnál, pár lány társaságában. Az idősebb fiú kicsattanó örömmel sietett oda hozzájuk, egy aranyos mosollyal köszöntötte őket, majd leült közéjük és kapásból ellopott egy darab sütit Bambam tányérjáról, aki –természetesen -, azonnal vitába elegyedett vele.

                És a kiskirály Taehyung minden egyes apró mozdulatát követte szemeivel, pislantás nélkül.

                Yugyeom félt. Felkelteni Kim Seokjin figyelmét nem volt egy életbiztosítás.

-     Hé, Yugyeomie! Miért álldogálsz még mindig egyhelyben? – kérdezte Taehyung. – A velociraptorokon gondolkodsz?

-    Mi? Persze, hogy nem a hülye velociraptorokon gondolkozok! Kizárólag neked jutnak eszedbe ilyen furcsa dolgok! – válaszolta Yugyeom és ő is helyet foglalt az asztalnál.

-      Akkor miért vágsz olyan fejet, mintha éppen most láttál volna egyet? – kérdezte Bambam.

-      Talán mert pont láttam egyet… - sóhajtott a legfiatalabb.

Taehyung szemei elkerekedtek és izgatottság ült ki finom vonásaira. Szeretett volna kérdezni valamit, de aztán mégsem tette és csak aranyosan mosolygott magában. Yugyeom biztosra vette, hogy Taehyung elméje tele volt kis veliciraptorkölykökkel, amik éppen pár diákot faltak fel élve, miközben V csak állt és tapsolt mellettük, azt gondolva, hogy milyen cukik.

***

Taehyung Bambam ágyán feküdt, csukott szemmel és élvezte, ahogy a lágy, hűvös szellő arcát és fedetlen vállát simogatta. Február eleje volt, szóval az időjárás nem volt megfelelő az ujjatlan felső viseléséhez, de a fiút ez egy cseppet sem érdekelte. Szerette érezni a szelet és annak játékos érintését puha bőrén. Szerette, ahogy a szél a hajával játszott és néha az arcába fújta félhosszú tincseit.

A húgára gondolt. A szél vajon az ő hajával is játszott? Vajon ő is szerette a szelet, csakúgy mint Taehyung? Neki is voltak barátai? Vajon hiányzott ő valaha a lánynak?

Taehyung kinyitotta szemeit. A szoba még mindig túl csendes volt annak lakója nélkül. Bambam egyedül lakott a szobában, habár az két személyre lett kialakítva. És megint, Jackson Wang barátjának lenni ismét kifizetődött.

Taehyung az órára pillantott.

-    Hamarosan itt kell lennie – motyogta magának, de abban a pillanatban meghallotta Bambam hangját, ahogy feltételezhetően Yugyeomhoz beszélt.

Pár perc múlva az ajtó kinyílt és belépett rajta a két fiú. Amint megpillantották Taehyungot az ágyon, mindketten ledermedtek egy pillanatra.

-           Mi van? – motyogta a fiú álmosan üldögélve az ágyon.

-          AZT A ROHADT ÉLET! Taehyungie-hyung! – mindketten egyszerre kiáltottak fel.

-           MI TÖRTÉNT? – kiabált vissza V és kezdett kicsit megijedni barátai viselkedését látva.

-          Mi a francért üldögélsz itt egy ujjatlanban a tél közepén? Egy nyitott ablaknál? – folytatta a kiabálást Yugyeom, majd gyorsan becsukta az említett tárgyat, mindeközben Bambam az egyik melegítő felsőjét próbálta a meglepett fiúra kényszeríteni.

-           De nincs is olyan hideg odakint…

-            Mínusz 5 Celsius fok van odakint! – tájékoztatta az aggódó Bambam a legidősebbet.

-        Tűzből van a véred, vagy mi? – kérdezte Yugyeom, majd hirtelen elkerekedtek szemei. – Istenem, ugye nincs lázad, Taehyungie-hyung? – A fiú közelebb lépett és jobb tenyerét a másik homlokához nyomta.

Taehyung csak grimaszolva nézett vissza a fiatalabb fiúra. Miért kényeztetik őt így a nála fiatalabbak? Elvégre, hé, ő volt a szobában a legidősebb, nem? Mégis úgy kezelték, mint egy kisgyereket.

                Yugyeom nem érezte túl forrónak a fiú homlokát, így csak megkönnyebbülten sóhajtott.

-          Nos, Taehyungie-hyung, szerintem te tényleg egy földönkívüli vagy – mondta végül.

-          Nem vagyok földönkívüli! Egyszerűen csak szeretem a szelet! – duzzogott az idősebb.

-          Persze, persze.

-      Hé, srácok. Jackson visszajött – szólalt meg Bambam, ezzel félbeszakítva a másik kettőt, majd kiintegetett az ablakon az érkező kiskirálynak.

-          És ez miért is érdekel minket? – kérdezett vissza Yugyeom, nem leplezve ellenszenvét.

Mielőtt Bambam válaszolhatott volna, kopogtattak. Olyan halk volt a kopogás, hogy már-már alig volt hallható.

-          Gyere be! – kiáltott ki Bambam, az ajtó pedig lassan kinyílt.

Egy igazi szépfiú sétált be rajta félénken. Nem volt magas, talán még Taehyungnál is alacsonyabb volt. Vékony volt és törékeny, de testalkata rugalmasságról és valamiféle rejtett energiáról árulkodott. Meglepően fehér volt a bőre, mélybarna szemei félénken csillogtak, habár lélegzetelállító mosolya és élénkvörös haja ezt megfelelően ellensúlyozta. A fiú tényleg közel állt magához a tökéletesség fogalmához.

-          Én ismerlek téged! – kiáltott fel Taehyung izgatottan.

Még V sem tudta, hogy miért örült ennyire a másik srác felbukkanásának, de így volt. A vörös hajú fiú kicsit visszahőkölt a hirtelen túl hangosan feltörő köszöntést hallván, majd azon kezdett gondolkozni, hogy hol találkozhatott az ágyon ülő furcsa fiúval ezelőtt.

-      Hyung! Ne legyél bunkó, viselkedj rendesen Mark-hyunggal! – szidta le a túlbuzgó fiút Bambam. – Ő már végzős!

-    Bocsánat – motyogta Taehyung és tisztelettudóan meghajolt egy picit. – Csak boldog voltam – tette hozzá mentségképpen.

-          Minden rendben – mosolyodott el a legidősebb. – A nevem Mark Tuan.

-    Én pedig Kim Taehyung vagyok és tetszik a hajszíned! Én narancssárgára szeretném festetni az enyémet.

-          Az király lenne – vigyorodott el Mark is.

-       Látjátok? – fordult Taehyung másik két barátja felé. – Mondtam, hogy ez egy nagyszerű ötlet!

Bambam és Yugyeom egyszerre sóhajtottak fel.

-          Mark-hyung. Kérlek, ne támogasd a téveszméit.

***

Taehyung már a legelején tudta, hogy Mark különbözött a többi barátjától. Mark sok mindenben hasonlított V-re, annak ellenére, hogy alapvetően sokkal csendesebb volt, mint Taehyung. De ő is álmodozó volt. Képes volt hosszú órákig csak ülni és a fiatalabbak őrültségeit hallgatni egy mosollyal az arcán. Türelmes volt, kedves, tagadhatatlanul gyönyörű és néha eszméletlenül kínos. Néha még Taehyung is elbizonytalanodott, mert nehéz volt szót érteni a visszahúzódó vörössel.

Mindezek ellenére, Taehyung valami furcsa, megmagyarázhatatlan kapcsolatot érzett saját maga és Mark között. Úgy érezte, hogy feltétel nélkül megbízhat az idősebben. Taehyung kedvelte Markot már a kezdetektől.

V elgondolkozott azon is, hogy milyen érzés lehet, amikor találkozol egy lelki társsal. Mert ő biztos volt abban, hogy Mark a lelki társa volt.

Taehyung megérzése helyesnek bizonyult.  Az első találkozásuk után Bambam szobájában, többször keresték egymás társaságát és együtt lógtak az órák közti szünetek alatt is. Csak ők ketten. És kezdték nagyon jól érezni magukat egymás társaságában. Néha Mark olyan hangosan nevetett Taehyung ügyetlenkedésein, hogy az összes szempár rájuk tapadt. Néha csak egy fa alatt ültek, hallgatva egymás lélegzését. Néha csak feküdtek Mark szobájának padlóján és a kedvenc filmjeiket sorolták egymásnak. És néha olyan kétségbeesettek voltak, hogy elkezdtek titkokat mesélni.

Fájdalmas titkokat.

 ***

Köszönöm mindenkinek, aki olvassa ezt a bugyuta kis történetet! :)