5. fejezet - Szeretők

Sziasztok, kedves olvasók!

Jelentkezem a következő fejezettel!

Jó olvasást kívánok és remélem tetszeni fog ez a rész is. :)

*** 

Mark aggódott. Tényleg nagyon aggódott. Nem csupán az iskolában terjedő pletyka miatt, miszerint Jin érdeklődik Taehyung iránt, hanem fiatalabb barátja hirtelen hívása miatt is. Taehyung úgy öt perccel ezelőtt hívta fel Markot és remegő hangon kérte az idősebbet, hogy menjen a lakásába. A fiatalabb még ezelőtt soha nem beszélt az otthonáról és soha nem hívta meg magához a vörös hajút. Mark tudta, hogy ennek semmi köze nem volt a barátságukhoz. Tudta, hogy a fiatalabb csupán zavarban volt meglehetősen bonyolult életkörülményei miatt.

Szóval Mark aggódott, mert azt is tudta, hogy valami nagyon rossz dolog történt barátjával.

Nem telt el 20 perc és Mark Taehyung apartmanja előtt állt. A megszűnni nem akaró idegesség egyre nagyobb méreteket öltött Mark mellkasában, szíve pedig majd kiugrott helyéről, amikor megpillantotta a lakás résnyire nyitva hagyott ajtaját.

-          Taehyungie – suttogta, majd lassan belépett a lakásba.

Az egész hely túl csendes volt. Mark látta Taehyung hátizsákját, néhány könyvet és papírdarabokat a földön heverni, ahogy lassan egyre beljebb sétált az apartmanban. Aztán meghallotta. Valahol a lakás legtávolabbi sarkában, valaki csendesen sírt. Mark gyorsabban haladt végig a szűk folyosón, ami végül egy apró szobához vezetett.

                Összeszorult a szíve a látványtól.

                Taehyung egy matracon ült, keservesen sírt és egy plüss oroszlánt ölelgetett. Mark gondolkodás nélkül a fiatalabb fiúhoz sietett és szorosan magához ölelte. Ekkor Taehyung még erőteljesebb zokogásba kezdett. Semmit sem kellett megmagyarázni. Mark azonnal tudta, hogy mi történt a fiatalabbal.

-          Itt vagyok.

Ez volt az egyetlen dolog, amit mondott. Aztán csak hagyta, hogy Taehyung kisírja magából a fájdalmat. Több mint egy órán keresztül csak ültek azon a régi matracon, Mark pedig próbálta vigasztalni barátját azzal, hogy gyengéden simogatta a fiú kócos tincseit.

                Ez idő alatt, Marknak lehetősége volt jobban szemügyre venni az apró szoba berendezését. Bútorok egyáltalán nem voltak, leszámítva a matracot, amin ültek, viszont az még ágynak sem volt nevezhető. A matrac mellett pedig állt egy kis könyvespolc, amit feltehetőleg Taehyung eszkábált össze tankönyvei számára. És semmi más.

                Ezzel szemben azonban, a szoba telis tele volt plüssállatokkal. Mind régi volt és a legtöbbjük kicsit szakadt is, de látszott, hogy Taehyung nagy becsben tartotta őket. Volt egy csomó oroszlán, pár zsiráf, tigrisek, pingvinek, zebrák, majmok, krokodilok, tevék, különböző fajtájú madarak és pár olyan teremtmény is, amit Mark nem ismert fel.

-          Szép kis gyűjteményed van – mondta Mark, miután Taehyung kicsit megnyugodott.

-          K-köszi – szipogta a fiú.

-          Rendben vagy?

-          Azt hiszem, igen. Te vagy az első, aki megpróbált megvigasztalni – mosolyodott el a fiatalabb.

Mark csak gyengéden visszamosolygott.

-          És most mi legyen? – kérdezte a vörös hajú.

-          Nem akarok itt maradni…

-          Oké, akkor menjünk vissza a koliba és holnap…

-          Csak még egy éjszakát. Még egy utolsó éjszakát – mondta Taehyung. – Ne haragudj, hogy iderángattalak. Csak nem akartam egyedül lenni és…

-          Örülök, hogy hívtál – szakította félbe a fiút Mark. – Remélem, mindig engem fogsz hívni, ha valami baj van – mosolyodott el ismét. – Elvégre, erre valók a barátok.

Taehyung a lehető legszélesebb vigyorát villantotta az idősebbre, Mark pedig örült, hogy barátja nem vesztette el önmagát és képes volt mosolyogni.

-          Aludjunk. Holnap rengeteg dolgunk lesz – mondta Mark, majd elterült Taehyung matracán.

Taehyung boldogon biccentett fejével, majd összegömbölyödve vörös hajú barátja mellett, pillanatok alatt elnyomta az álom.

***

-          Ez tényleg lehetséges? – kérdezte Taehyung álmélkodva.

Mark és Taehyung éppen az óráikra siettek. Az idősebb megkönnyebbült, mert Taehyung egyáltalán nem volt úgy összeroppanva, mint az előző éjszaka. Sőt, a fiatalabb készen állt rá, hogy azonnal be is költözzön a kollégiumba Mark szobatársaként. Aminek az idősebb kimondhatatlanul örült.

-          Miért ne lehetne? – kacagott Mark. – Csak a megfelelő papírokra van szükségünk, melyek bizonyítják, hogy ennek az iskolának a tanulója vagy, ezen kívül egy regisztrációra a kollégiumban és… és hát engedélyre a szüleidtől, miszerint a tudtukkal fogsz a koliban lakni.

-          De hogyan… - kezdett bele Taehyung kicsit lelombozódva, de Mark közbeszólt.

-          Ne aggódj. Én fogom megírni az engedélyt. Valójában senkit sem izgat a szülői beleegyezés, miután igazoltad a tanulói jogviszonyodat. Nem fogják telefonon felhívni őket vagy ilyesmi.

-          Akkor rendben. Mi a helyzet a lakbérrel?

-          Nem drága, de egy meghatározott összeget minden hónapban fizetned kell. Van spórolt pénzed, igaz?

-          Igen, van. Mivel az anyám soha nem segített igazán, nekem kellett részmunkaidős állásokat elvállalnom. De eddig legalább a lakbért ő fizette – mesélte Taehyung szomorúan. – Találnom kell valami munkát. Gyorsan – tette hozzá.

-          Keresünk neked munkát – biccentett Mark. – Oké, akkor találkozzunk suli után a kapuknál és segítek a költözködéssel – mondta Mark mosolyogva.

-          Köszönöm, Mark-hyung – vigyorgott a fiatalabb.

Mark végül elköszönt barátjától és az első órájára indult.

Ám hirtelen egy erős szorítás a felkarján megállította a fiút, aki meglepetten felkiáltott. Aztán egy, a sajátjánál nagyobb és súlyosabb test a szekrényekhez préselte a vörös hajút, akinek a lélegzete is elakadt a hirtelen támadás miatt.

-          Szia, Markie.

Jackson. Persze, hogy Jackson volt az.

Mark felpillantott a fiúra és látta, hogy Jackson mérges volt. Nagyon mérges, habár a vörös hajú nem tudta miért.

-          Mit művelsz? – kérdezte a kiskirály.

-          M-mire gondolsz, J-Jackson? – Francba. Pedig nem volt szándékában dadogni.

A szorítás a kezén csak még erőteljesebb lett.

-          Engedj el, Jackson! Ez fáj!

-          Akkor válaszolj a rohadt kérdésemre!

-          Mit akarsz tudni? – kérdezte Mark kétségbeesetten, hiszen Jackson még sohasem bántotta ezelőtt.

-          Azt, hogy mégis milyen kapcsolatban állsz azzal a Taehyung nevű gyerekkel – sziszegte a fiú.

Mark döbbenten bámult vissza a kiskirályra. Jackson komolyan azt hitte, hogy ő és Taehyung együtt vannak?

-          Dugsz vele? – a kérdést hallva, Mark ereiben forrni kezdett a vér mérgében.

Taehyung olyan volt, mintha a kisöccse lenne. Egy ártatlan, melegszívű kisfiú. Hogy képzelheti ez a…

-          Nem, te seggfej! Ő a barátom! – Mark küzdeni kezdett Jackson vasmarka ellen és megpróbálta eltolni magától a nagyobb fiút.

-          Wow, csak nyugi, cicus! – vigyorodott el Jackson, hiszen Mark erőfeszítései jóformán semmi eredménnyel nem jártak. Jackson sokkal erősebb volt.

-          Jackson, engedj el!

-          Mi van, ha nem akarlak elengedni? – kérdezte a kiskirály, majd olyan közel hajolt a fiúhoz, hogy szája érintette Mark dús ajkait.

A vörös hajú azonnal ledermedt, amikor a jól ismert ajkak a sajátjaihoz értek.

-          Akkor sikítok – Mark suttogta, szemeit pedig Jackson vággyal fűtött tekintetébe fúrta.

-          Szeretem, amikor sikítasz – Jackson képtelen volt tovább türtőztetni magát.

Ajkait erőteljesen a kisebb fiúéra nyomta, majd szenvedélyesen megcsókolta a másikat. Mark egy pillanatig sem ellenkezdett, hagyta, hogy az erősebb azt tegye, amit csak akart. Hamarosan, Jackson egy határozott, tapasztalt mozdulattal átcsúsztatta nyelvét Mark szájába, majd kiélvezve minden pillanatot, nyelveik lassú táncba kezdtek. Ám amikor Jackson keze megtalálta útját Mark pólója alá, a vörös hajú elhátrált a csókból.

-          Kérlek Jackson… Engedj el – könyörgött a kisebbik.

Jackson kiolvashatatlan arckifejezéssel meredt az előtte álló fiúra, de aztán eleresztette Mark karját.

-          Rendben. De csak most az egyszer - mondta a kiskirály, majd lelépett.

Marknak fogalma sem volt róla, hogy meddig tudja még ezt a játékot játszani Jacksonnal. Többé már nem voltak egy pár. Jackson mégsem tudta ezt elfogadni.

***

Taehyung elméje tele volt kérdésekkel az anyja cselekedeteit illetően. Hova mehetett? Volt egyáltalán munkája? Tényleg ennyire utálta volna a saját fiát? Akkor viszont miért nem lépett le már sokkal korábban? Vajon megtalálja a boldogságot végre? Vajon talál valaha valakit, akit teljes szívéből szerethet?

Taehyung nem tudott nem aggódni és ez kicsit bosszantotta a fiút. Az a nő még a saját fia számára is idegen maradt. Soha nem adott szeretetet, soha nem védte meg az apja ütéseitől. Soha nem szerette a saját családját. Mindezek ennek ellenére, Taehyung még mindig szerette őt. Taehyung tudta, hogy szánalmas olyasvalakit szeretni, aki nem érdemelte azt meg. Mégsem tudta csak úgy elfelejteni az anyját.

Mérgesen bevágta szekrénye ajtaját, de a következő pillanatban nem túl férfiasan felkiáltott, amikor megpillantotta a tőle nagyjából fél méterre, a falnak támaszkodó alakot. A másik fiú túl hirtelen bukkant fel Taehyung mellett.

-          Látom sikerült meglepnem téged – mondta az idősebb fiú, veszélyes mosollyal a szája szegletében.

-          Jin-hyung. Megijesztettél – szólalt meg Taehyung, jobb kezét a mellkasán tartva.

Szóval mégis tudja, hogy ki vagyok.

-          Szóval valóban ilyen ijesztő lennék – grimaszolt a jóképű fiú.

-          Nem úgy értettem! Én csak…

-          Tudom.

És igen.  Ezután Jin csak állt ott és bámulta az összezavarodott fiút. Jin próbált úgy viselkedni, mintha Taehyung nem lenne különleges a számára. Úgy akarta kezelni a fiút, ahogy eddig mindenki mást is. De mégis, Taehyung ott állt előtte, aranyosan pislogva azokkal a gyönyörű szemeivel, és egyáltalán nem értette, hogy Jin mit akart tőle.

-          Jin-hyung, segíthetek valamiben? Nagyon jól bánok a kutyákkal, szóval…

-          Várj. Te mégis miről beszélsz? Honnan veszed, hogy van kutyám?

-          Oh, bocsánat! Hiszen nyilvánvaló, hogy macskás fiú vagy – mondta boldogan a fiatalabb.

Jin nem tudta megállni, hogy halkan fel ne nevessen. Nem egészen értette, hogy miképpen lyukadtak ki a kutya vs. macska témánál, de nem is érdekelte annyira. Kim Taehyung tényleg egy érdekes ember volt.

-          Nem, Taehyung. Valójában azért vagyok itt, hogy randira hívjalak – mondta Jin határozottan, de látva a fiú újfent összezavarodott arckifejezését, hozzátette. – Tudod, egy randira. Mert tetszel nekem.

Jin tökéletesen biztos volt a pozitív válaszban, ezért teljesen felkészületlenül érte, amikor a fiú megszólalt.

-          Nem lehet – bökte ki a fiú villámgyorsan.

Egy hosszú percig csak bámultak egymásra.

Taehyung félt, össze volt zavarodva, a gyomra forogni kezdett és úgy érezte, hogy hányni fog. Egyáltalán nem értette összekeveredett érzelmeit. Ezzel ellentétben, Jin képtelen volt felfogni a történteket. Teljesen ledöbbent a visszautasítás hallatán.

                Mielőtt azonban bármi más történhetett volna, Taehyung megpördült és villámgyorsan eltűnt a folyosókon, magára hagyva a ledöbbent, megbántott kiskirályt.

***

Taehyung soha az életében nem gondolkozott még el azon, hogy milyen lehet randizni valakivel. Talán ez furcsán hangozhat elsőre, de hát a fiú maga is furcsa volt. Elméje folyamatosan színes álmokat szőtt a jövőjéről, az állatkertről, ahol majd dolgozni fog, a szeretett oroszlánokról, de soha egyszer sem képzelt el maga mellett szeretőt. Habár mindez nem is volt olyan meglepő. A húgának volt barátja és elmenekült vele, magára hagyva Taehyungot. Az apjának is volt szeretője és ő is lelépett vele. Az anyja sohasem volt boldog a párkapcsolatában és a szerelem utáni vágyakozás csak elpusztította a gyenge nőt. Ezért nem gondolt Taehyung soha arra, hogy milyen lehet egy barátnővel együtt élni. Vagy egy baráttal, ha már itt tartunk. Taehyung meg volt győződve róla, hogy a szerelem csak fájdalmat okozhat, semmi mást. Neki pedig nem volt szüksége több fájdalomra. Egész életében csak a rossz oldalát tapasztalta meg a párkapcsolatoknak.

Nem. Taehyung soha az életben nem akart randizni vagy párkapcsolatban élni.

                Jin hirtelen randi ajánlata valami olyasmi volt, amit Taehyung nem tudott kezelni. Még soha életében nem randizott, és soha senkit nem szeretett még a szó romantikus értelmében, ezért hát soha nem is csókolózott még azelőtt. Tényleg nem tudta, hogy mit kezdjen a kialakult helyzettel.

                Jinnek mutatnia kellett volna valamiféle érdeklődést iránta és nem csak odasétálni és merészen randevúra hívni őt. Taehyung legalábbis így gondolta. Miért kellett Jinnek mindent ilyen gyorsan tennie? Miért volt ennyire közvetlen? Hiszen jóformán nem is ismerték egymást.

                Az időzítés is a lehető legrosszabb volt. Taehyung szörnyen szenvedett az édesanyja miatt, habár ezt igyekezett leplezni, főleg Mark előtt. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen mindezek után, hiszen az összes baja mellett, még pénzre is szüksége volt, hogy élhessen valamiből.

                Ráadásul az isten szerelmére… hiszen csak egy gyerek volt.

Jin pedig egyszerűen rossz időpontot választott érzelmei bevallására.

*** 

Hát, ez a fejezet ennyi lenne. 

Kicsit még én is sajnálom Jint, habár én alkottam meg a személyiségét. X)

Skacok, ugye nem feleslegesen írok és érdekel titeket a folytatás? :)