6. fejezet - Piros Mazda

Sziasztok! :)

Tudom, elég sokáig tartott, de azért sikerült meghoznom az új részt. :)

Jó olvasgatást kívánok! :)

***

  -  Nem is mondtad, hogy tudsz vezetni. Arról nem is beszélve, hogy még kocsid is van.

Taehyung és Mark egy piros Mazda előtt álltak, mely a kollégium parkolójának legvégében állt. A fiatalabb fiú hamar izgalomba is jött az új felfedezés miatt.

  -  Van jogosítványom, a kocsit pedig múlt évben kaptam – mondta Mark grimaszolva egyet.

 - Mi a baj? Nem szereted? – kérdezte Taehyung felfigyelve az idősebb hangjában bujkáló szomorúságra, miközben le sem vette szemeit az előtte lévő gyönyörű járműről.

   - Nem arról van szó, hogy nem szeretem. Csak nem vagyok jó vezető – a Mark arcára kiülő pillanatnyi fájdalom láttán, Taehyung abbahagyta a kérdezősködést, habár nagyon kíváncsi volt a kocsi történetére is.

    - Fogadok, hogy a világon a legjobb dolog a jogosítvány! Alig várom, hogy nekem is legyen és vezethessek!

    -   Majd fogsz – mosolyodott el Mark.

    -   Amikor megveszem az első kocsimat, egy egész hétig abban fogok aludni!

    -   Egy hétig? Egyetlen éjszaka is szörnyen kényelmetlen, nem hogy hét – szisszent fel a vörös hajú, barátja ötletét hallva.

    -  Hyung.

    -   Hm?

    -   Te miért aludtál a kocsidban?

Mark meglepetten és kissé zavartan fordult Taehyung felé, aki kíváncsi szemekkel nézett vissza az idősebbre. Aztán néhány pillanatnyi kínos csönd után, Mark arca szép lassan vörösödni kezdett.

   - M-Menjünk, Taehyungie! Még ö-össze kell szednünk az állatkertedet – mondta Mark enyhén dadogva, majd vissza se nézve bepattant a kocsiba.

     -  Hyung! Miért ilyen vörös az arcod?

***

    -  Hova a francba megy már megint? – kérdezte Jackson az ablakban állva és azt nézte, ahogy Mark és Taehyung kihajtott a parkolóból.

    -  Bakker Jackson, már nem vagytok együtt! – sóhajtott fel Jinyoung hitetlenkedve.

A kiskirály mérgesen fordult barátja felé.

    -  Mark az enyém!

    -  És ezt ő is tudja? – kérdezte Jaebum halkan felnevetve. – Az én emlékezetem szerint, Mark elég határozottan küldött el a francba.

    -  Kibaszottul utállak Jaebum - mordult fel Jackson.

    -   Ember, én csak az igazat mondom. Ideje továbblépni. Mark amúgy is túl jó neked.

Néma csend lett úrrá a szobán, majd Jackson lassan az ágyához sétált és leült. Aztán felvont szemöldökkel a szobában tartózkodó harmadik fiúra nézett, aki egészen eddig egy szót sem szólt még.

    - Te mit gondolsz, Bambam?

Bambam kicsit meglepődött, hiszen fogalma sem volt róla, hogy Jackson milyen választ várt tőle. Az nyilvánvaló volt, hogy a kiskirály információkat akart hallani Markról és Taehyungról, de ugyanakkor Bambam személyes véleménye is érdekelte az idősebbet.

  - Úgy vélem, Mark-hyung sokkal… boldogabb, mióta Taehyungie-hyung barátja lett. Neki valamiért könnyedén megnyílt, nem úgy, mint nekem.

Jackson mérgesen összeszűkölő szemei elég nyilvánvalóan fejezték ki a kiskirály nemtetszését.

   - De abban is biztos vagyok, hogy Taehyung és Mark csak barátok, semmi több – tette hozzá Bambam sietősen.

Jackson mélyen felsóhajtott, majd elterülve ágyán a plafont kezdte bámulni gondterhelt arccal.

                Hiányzott neki a vörös hajú fiú. Hiányzott neki minden, ami ők ketten voltak. A gyengéd érintések, az apró csókok, a félénk pillantások, a reggeli ébredések egymás ölelésében és az a szeretetteljes, mélybarna szempár… Jackson vissza akarta kapni Markot. Bármit képes lett volna megtenni, hogy visszaszerezze az idősebb fiút.

     - Tudjátok, engem jobban aggaszt Jin érdeklődése a Taehyung nevű kölyök iránt.

Bambam felkapta a fejét Jinyoung kijelentését hallva, valamint Jackson is érdeklődve ült fel az ágyán.

     -  Mire célzol?

     -  Arra, hogyha Taehyung egyszer közel kerül Jinhez, akkor feltehetőleg Mark is…

     - Az nem fog megtörténni – közölte Jackson egy gyilkos pillantást vetve barátjára.

Ezek után már senki nem érezte szükségét, hogy megszólaljon. Mindannyian úgy gondolták, hogy jobb, ha csendben maradnak és nem ellenkeznek a makacs kiskirállyal.

***

Taehyung boldogon ugrott fel immáron a saját ágyára, mellkasához ölelve szeretett plüssoroszlánját. Markkal nemrég érkeztek vissza a kollégiumba, miután sikeresen bepakolták Taehyung plüssgyűjteményét az idősebb kocsijába némi szerencsétlenkedés után. Így hát a kollégiumi szobájuk most úgy festett, mint egy gyerekparadicsom. Jóformán mozdulni sem lehetett a rengeteg plüss miatt.

   - Taehyungie. Egészen biztos vagy benne, hogy az összesre szükséged lesz? – kérdezte Mark, ahogy végignézett a szobán.

    -  Hát, talán mégis meg kellene válnom néhányuktól – válaszolt Taehyung, mikor belátta, hogy nem maradt túl sok mozgástér a szobában.

     -  Odaadhatnád őket egy óvodának. Biztos nagyon örülnének ennyi játéknak – vetette fel Mark.

    - Jó ötlet! – kiáltott fel Taehyung. – De nem adom oda az összeset! – tette hozzá gyorsan, majd magához ölelt egy tucat állatot.

    - Rendben, akkor válogassuk ki azokat, amiket oda szeretnél adni a gyerekeknek. Holnap nincs iskola, szóval itt van rá az egész éjszaka, hogy eldöntsd, melyik menjen – kezdett bele Mark mosolyogva, majd felvett a földről egy rózsaszín pingvint. – Ezzel például mi legyen?

      - Arra szükségem van!

      -  Miért?

      -  Hát…

Mark halkan felnevetett, amikor látta a fiatalabb fiú gyerekes, ugyanakkor aranyos ragaszkodását a plüsshöz.

      - Azt hiszem, hosszú éjszaka elé nézünk – sóhajtott végül és egy másik állat után nyúlt.

***

Mivel az egész napjuk szabadnak bizonyult, Mark és Taehyung úgy döntöttek, hogy esznek valamit a McDonald’s étteremben, miután sikeresen elajándékozták a kiválasztott plüssállatokat. A boldog és izgatott gyerekek látványa mindkét fiú arcára mosolyt csalt.

Mark éppen a lehető legtöbb sült krumplit igyekezett a szájába tömni, amikor Taehyung úgy döntött, ideje kérdezősködni.

     -  Mark-hyung. Te egy osztályba jársz Jacksonnal?

Az idősebb majdnem a kólájába fulladt, amikor meghallotta a hirtelen kérdést.

    - Miért kérdezed, Taehyungie? – nézett fiatalabb barátjára a vörös hajú, egyértelmű félelemmel szemeiben.

Taehyung egyáltalán nem értette, hogy Mark mitől félt annyira. Jacksontól? A kiskirály bánthatta őt azelőtt? Annak ellenére, hogy Taehyung általában nem nagyon foglalkozott mások érzelmeivel, Mark fontos volt számára, ezért mindenképpen szerette volna megérteni az idősebb problémáját. Aggódott a fiúért és az sem kerülte el Taehyung figyelmét, hogy Mark feltűnően kerülte a fekete hajú kiskirályt. Ha Jackson felbukkant, akkor Mark lelépett.

    - Mert aggódok miattad. Láttalak vele az év elején és azt gondoltam, hogy te is a bandája tagja vagy. De aztán soha nem láttalak többet a közelében. Mi történt, Mark-hyung? Kérlek, mondd el! Szeretnék segíteni! – könyörgött a fiatalabb fiú. – Te már olyan sokat tettél értem eddig is.

Mark idegessége nem múlt el, végül azonban félénken bólintott egyet.

       - Gyere.

Taehyung felállt és követte idősebb barátját vissza a kocsihoz.

                Mark és Taehyung a piros Mazda tetején ültek és nézték, ahogy a Han folyó lassan és méltóságteljesen folyt tovább medrében. Taehyung barátjára pillantott és látta a félelmet arcvonásaiban. Mark mélyen a gondolataiba volt merülve és valószínűleg próbálta kitalálni, hogy voltaképpen hogyan is kezdjen bele a történetbe.

Végül mégiscsak sóhajtott és belekezdett.

        - Ő az exem – szaladt ki a száján hirtelen.

Taehyung visszahőkölt. Résnyire tátva maradt szájjal bámult barátjára és még pislogni is elfelejtett. Mark az alsó ajkát rágta idegességében, úgy várta Taehyung reakcióját.

                Ez az új információ sokkoló volt a fiatalabb számára. Soha nem gondolt ilyesfajta kapcsolatra a két idősebb fiú között. Talán azért, mert a szerelemre sem nagyon gondolt ezelőtt. Így viszont önkéntelenül is eszébe jutott Jin vallomása. A srác szerelmet vallott neki, de őszintén szólva, Taehyung esze ágába sem jutott esélyt adni még magának a gondolatnak sem, hogy randizzon valakivel. Mégis, ott ült azon a piros kocsin és kénytelen volt olyan dolgokról gondolkozni, melyekről nem is akart.

     - Taehyung, ha most azt mondod, hogy többet nem akarsz velem barátkozni, akkor belevetem magam a folyóba és szörnyet halok – szólalt meg a vörös hajú, ezzel félbeszakítva Taehyung gondolatait.

       - Micsoda? Nem, soha nem mondanék ilyesmit! Én csak… meglepődtem. Úgy értem… wáo…

Mark megkönnyebbülten felsóhajtott.

       - Tudom, elég hülye helyzet.

       -  De mégis hogyan… ti ketten? Hogy jöttetek össze?

     - Együtt kezdtük a középiskolát. Nem ugyanabba az osztályba került mint én, de volt néhány közös óránk. Már akkor is egy szemétláda volt – nevetett Mark. – Mindig a figyelem középpontjában volt. Ő volt a menő, vicces srác és a stréberek rémálma. Imádta piszkálni őket. Ami azt illeti, még most is imádja szivatni őket. Akkoriban valahogy a legjobb barátom vált Jackson kedvenc játékszerévé. Soha nem hagyott nyugtot neki. Minden egyes ebédszünetben odajött az asztalunkhoz és bántotta őt. Viccet csinált belőle. És amíg a barátom szenvedett Jackson idiótábbnál idiótább parancsai teljesítése közben, ő mindig mellettem ült, egyik kezével mindig átkarolva a derekamat. Bugyuta, vicces történeteket suttogott a fülembe.

Taehyung össze volt zavarodva. Hogy lehetséges, hogy Mark egy ilyen szemétládával járt?

      - Utáltam, amikor a legjobb barátomat kínozta. Mindig próbáltam őt megállítani, de sohasem hallgatott rám. Csak ömlöttek belőle a vicces történetek, bókokkal kényeztetett és megnevettetett. Ez volt a legnagyobb hibám. Nevettem, amikor a barátom szenvedett.

Mark mélyet sóhajtott, majd kis szünet után folytatta.

      - Ezután a fiú, akit a legjobb barátomnak hívtam, minden kapcsolatot megszakított velem, kurvának nevezett, majd csatlakozott Jin bandájához. Azt mondta, hogy egyszer még megfizetek az árulásomért. Ám pár hónap múlva otthagyta az iskolát és lelépett. Azóta nem láttam őt.

          - Hyung…

       - De számomra már késő volt. Beleszerettem abba a seggfejbe – mosolyodott el szomorúan Mark. – Nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért. Egyszerűen csak megtörtént. Jackson mindig kedves volt hozzám. Teljesen más személyiség volt, amikor magunk közt voltunk.

Taehyung ismét barátjára nézett és kezdte megérteni, hogy a szerelem tényleg hülye és veszélyes volt egyszerre. Remélte, hogy ő sohasem fog szerelmet érezni senki iránt. Remélte, hogy sohasem fogja azt érezni, amit Mark érzett.

          -       Jackson azért annyira nem rossz – nevetett fel Mark látva a fiatalabb arckifejezését.

      -  Hát, én mindig is úgy gondoltam, hogy mindenkinek van egy jó oldala is. Talán még Jacksonnak is van. Valahol…

          -  Taehyungie…

          - Hm?

          - Tudod, a szerelem elől elfutni nem jó megoldás.

          -  Miért mondod ezt? 

          -  Mert te egyértelműen menekülsz előle.

          -  A szerelem fáj. Semmi több.

          -  Talán.

          -  Miért szakítottatok? – kérdezte Taehyung egy kis idő eltelte után.

        - Mindig ott volt mellettem kivéve akkor, amikor tényleg szükségem lett volna rá. De az egy másik történet, nekünk pedig vissza kellene menünk a kollégiumba – mosolyodott el Mark.

           - Rendben, de legközelebb el kell mondanod – duzzogott a fiatalabb.

Mark felkacagott, majd bepattant a kocsiba. Taehyung követte az idősebbet, de hirtelen eszébe jutott még egy kérdés.

           - Hyung!

           - Hm?

           - Akkor ez azt jelenti, hogy lefeküdtél Jacksonnal?

           -Taehyung! – csattant fel az idősebb mélyvörös pírral az arcán.

           - Bocsi, ez egyértelmű volt – biccentett a fiú elgondolkozva. – Ki volt a lány? 

           - TAEHYUNG!

           - Bocsi, ez is egyértelmű volt.

***

Remélem mindenkinek tetszett. :)

Szép lassan, de épül a történet. Legyetek türelemmel kérlek. :D

Köszönöm, hogy olvastok, kedves olvasók! ;)

5. fejezet - Szeretők

Sziasztok, kedves olvasók!

Jelentkezem a következő fejezettel!

Jó olvasást kívánok és remélem tetszeni fog ez a rész is. :)

*** 

Mark aggódott. Tényleg nagyon aggódott. Nem csupán az iskolában terjedő pletyka miatt, miszerint Jin érdeklődik Taehyung iránt, hanem fiatalabb barátja hirtelen hívása miatt is. Taehyung úgy öt perccel ezelőtt hívta fel Markot és remegő hangon kérte az idősebbet, hogy menjen a lakásába. A fiatalabb még ezelőtt soha nem beszélt az otthonáról és soha nem hívta meg magához a vörös hajút. Mark tudta, hogy ennek semmi köze nem volt a barátságukhoz. Tudta, hogy a fiatalabb csupán zavarban volt meglehetősen bonyolult életkörülményei miatt.

Szóval Mark aggódott, mert azt is tudta, hogy valami nagyon rossz dolog történt barátjával.

Nem telt el 20 perc és Mark Taehyung apartmanja előtt állt. A megszűnni nem akaró idegesség egyre nagyobb méreteket öltött Mark mellkasában, szíve pedig majd kiugrott helyéről, amikor megpillantotta a lakás résnyire nyitva hagyott ajtaját.

-          Taehyungie – suttogta, majd lassan belépett a lakásba.

Az egész hely túl csendes volt. Mark látta Taehyung hátizsákját, néhány könyvet és papírdarabokat a földön heverni, ahogy lassan egyre beljebb sétált az apartmanban. Aztán meghallotta. Valahol a lakás legtávolabbi sarkában, valaki csendesen sírt. Mark gyorsabban haladt végig a szűk folyosón, ami végül egy apró szobához vezetett.

                Összeszorult a szíve a látványtól.

                Taehyung egy matracon ült, keservesen sírt és egy plüss oroszlánt ölelgetett. Mark gondolkodás nélkül a fiatalabb fiúhoz sietett és szorosan magához ölelte. Ekkor Taehyung még erőteljesebb zokogásba kezdett. Semmit sem kellett megmagyarázni. Mark azonnal tudta, hogy mi történt a fiatalabbal.

-          Itt vagyok.

Ez volt az egyetlen dolog, amit mondott. Aztán csak hagyta, hogy Taehyung kisírja magából a fájdalmat. Több mint egy órán keresztül csak ültek azon a régi matracon, Mark pedig próbálta vigasztalni barátját azzal, hogy gyengéden simogatta a fiú kócos tincseit.

                Ez idő alatt, Marknak lehetősége volt jobban szemügyre venni az apró szoba berendezését. Bútorok egyáltalán nem voltak, leszámítva a matracot, amin ültek, viszont az még ágynak sem volt nevezhető. A matrac mellett pedig állt egy kis könyvespolc, amit feltehetőleg Taehyung eszkábált össze tankönyvei számára. És semmi más.

                Ezzel szemben azonban, a szoba telis tele volt plüssállatokkal. Mind régi volt és a legtöbbjük kicsit szakadt is, de látszott, hogy Taehyung nagy becsben tartotta őket. Volt egy csomó oroszlán, pár zsiráf, tigrisek, pingvinek, zebrák, majmok, krokodilok, tevék, különböző fajtájú madarak és pár olyan teremtmény is, amit Mark nem ismert fel.

-          Szép kis gyűjteményed van – mondta Mark, miután Taehyung kicsit megnyugodott.

-          K-köszi – szipogta a fiú.

-          Rendben vagy?

-          Azt hiszem, igen. Te vagy az első, aki megpróbált megvigasztalni – mosolyodott el a fiatalabb.

Mark csak gyengéden visszamosolygott.

-          És most mi legyen? – kérdezte a vörös hajú.

-          Nem akarok itt maradni…

-          Oké, akkor menjünk vissza a koliba és holnap…

-          Csak még egy éjszakát. Még egy utolsó éjszakát – mondta Taehyung. – Ne haragudj, hogy iderángattalak. Csak nem akartam egyedül lenni és…

-          Örülök, hogy hívtál – szakította félbe a fiút Mark. – Remélem, mindig engem fogsz hívni, ha valami baj van – mosolyodott el ismét. – Elvégre, erre valók a barátok.

Taehyung a lehető legszélesebb vigyorát villantotta az idősebbre, Mark pedig örült, hogy barátja nem vesztette el önmagát és képes volt mosolyogni.

-          Aludjunk. Holnap rengeteg dolgunk lesz – mondta Mark, majd elterült Taehyung matracán.

Taehyung boldogon biccentett fejével, majd összegömbölyödve vörös hajú barátja mellett, pillanatok alatt elnyomta az álom.

***

-          Ez tényleg lehetséges? – kérdezte Taehyung álmélkodva.

Mark és Taehyung éppen az óráikra siettek. Az idősebb megkönnyebbült, mert Taehyung egyáltalán nem volt úgy összeroppanva, mint az előző éjszaka. Sőt, a fiatalabb készen állt rá, hogy azonnal be is költözzön a kollégiumba Mark szobatársaként. Aminek az idősebb kimondhatatlanul örült.

-          Miért ne lehetne? – kacagott Mark. – Csak a megfelelő papírokra van szükségünk, melyek bizonyítják, hogy ennek az iskolának a tanulója vagy, ezen kívül egy regisztrációra a kollégiumban és… és hát engedélyre a szüleidtől, miszerint a tudtukkal fogsz a koliban lakni.

-          De hogyan… - kezdett bele Taehyung kicsit lelombozódva, de Mark közbeszólt.

-          Ne aggódj. Én fogom megírni az engedélyt. Valójában senkit sem izgat a szülői beleegyezés, miután igazoltad a tanulói jogviszonyodat. Nem fogják telefonon felhívni őket vagy ilyesmi.

-          Akkor rendben. Mi a helyzet a lakbérrel?

-          Nem drága, de egy meghatározott összeget minden hónapban fizetned kell. Van spórolt pénzed, igaz?

-          Igen, van. Mivel az anyám soha nem segített igazán, nekem kellett részmunkaidős állásokat elvállalnom. De eddig legalább a lakbért ő fizette – mesélte Taehyung szomorúan. – Találnom kell valami munkát. Gyorsan – tette hozzá.

-          Keresünk neked munkát – biccentett Mark. – Oké, akkor találkozzunk suli után a kapuknál és segítek a költözködéssel – mondta Mark mosolyogva.

-          Köszönöm, Mark-hyung – vigyorgott a fiatalabb.

Mark végül elköszönt barátjától és az első órájára indult.

Ám hirtelen egy erős szorítás a felkarján megállította a fiút, aki meglepetten felkiáltott. Aztán egy, a sajátjánál nagyobb és súlyosabb test a szekrényekhez préselte a vörös hajút, akinek a lélegzete is elakadt a hirtelen támadás miatt.

-          Szia, Markie.

Jackson. Persze, hogy Jackson volt az.

Mark felpillantott a fiúra és látta, hogy Jackson mérges volt. Nagyon mérges, habár a vörös hajú nem tudta miért.

-          Mit művelsz? – kérdezte a kiskirály.

-          M-mire gondolsz, J-Jackson? – Francba. Pedig nem volt szándékában dadogni.

A szorítás a kezén csak még erőteljesebb lett.

-          Engedj el, Jackson! Ez fáj!

-          Akkor válaszolj a rohadt kérdésemre!

-          Mit akarsz tudni? – kérdezte Mark kétségbeesetten, hiszen Jackson még sohasem bántotta ezelőtt.

-          Azt, hogy mégis milyen kapcsolatban állsz azzal a Taehyung nevű gyerekkel – sziszegte a fiú.

Mark döbbenten bámult vissza a kiskirályra. Jackson komolyan azt hitte, hogy ő és Taehyung együtt vannak?

-          Dugsz vele? – a kérdést hallva, Mark ereiben forrni kezdett a vér mérgében.

Taehyung olyan volt, mintha a kisöccse lenne. Egy ártatlan, melegszívű kisfiú. Hogy képzelheti ez a…

-          Nem, te seggfej! Ő a barátom! – Mark küzdeni kezdett Jackson vasmarka ellen és megpróbálta eltolni magától a nagyobb fiút.

-          Wow, csak nyugi, cicus! – vigyorodott el Jackson, hiszen Mark erőfeszítései jóformán semmi eredménnyel nem jártak. Jackson sokkal erősebb volt.

-          Jackson, engedj el!

-          Mi van, ha nem akarlak elengedni? – kérdezte a kiskirály, majd olyan közel hajolt a fiúhoz, hogy szája érintette Mark dús ajkait.

A vörös hajú azonnal ledermedt, amikor a jól ismert ajkak a sajátjaihoz értek.

-          Akkor sikítok – Mark suttogta, szemeit pedig Jackson vággyal fűtött tekintetébe fúrta.

-          Szeretem, amikor sikítasz – Jackson képtelen volt tovább türtőztetni magát.

Ajkait erőteljesen a kisebb fiúéra nyomta, majd szenvedélyesen megcsókolta a másikat. Mark egy pillanatig sem ellenkezdett, hagyta, hogy az erősebb azt tegye, amit csak akart. Hamarosan, Jackson egy határozott, tapasztalt mozdulattal átcsúsztatta nyelvét Mark szájába, majd kiélvezve minden pillanatot, nyelveik lassú táncba kezdtek. Ám amikor Jackson keze megtalálta útját Mark pólója alá, a vörös hajú elhátrált a csókból.

-          Kérlek Jackson… Engedj el – könyörgött a kisebbik.

Jackson kiolvashatatlan arckifejezéssel meredt az előtte álló fiúra, de aztán eleresztette Mark karját.

-          Rendben. De csak most az egyszer - mondta a kiskirály, majd lelépett.

Marknak fogalma sem volt róla, hogy meddig tudja még ezt a játékot játszani Jacksonnal. Többé már nem voltak egy pár. Jackson mégsem tudta ezt elfogadni.

***

Taehyung elméje tele volt kérdésekkel az anyja cselekedeteit illetően. Hova mehetett? Volt egyáltalán munkája? Tényleg ennyire utálta volna a saját fiát? Akkor viszont miért nem lépett le már sokkal korábban? Vajon megtalálja a boldogságot végre? Vajon talál valaha valakit, akit teljes szívéből szerethet?

Taehyung nem tudott nem aggódni és ez kicsit bosszantotta a fiút. Az a nő még a saját fia számára is idegen maradt. Soha nem adott szeretetet, soha nem védte meg az apja ütéseitől. Soha nem szerette a saját családját. Mindezek ennek ellenére, Taehyung még mindig szerette őt. Taehyung tudta, hogy szánalmas olyasvalakit szeretni, aki nem érdemelte azt meg. Mégsem tudta csak úgy elfelejteni az anyját.

Mérgesen bevágta szekrénye ajtaját, de a következő pillanatban nem túl férfiasan felkiáltott, amikor megpillantotta a tőle nagyjából fél méterre, a falnak támaszkodó alakot. A másik fiú túl hirtelen bukkant fel Taehyung mellett.

-          Látom sikerült meglepnem téged – mondta az idősebb fiú, veszélyes mosollyal a szája szegletében.

-          Jin-hyung. Megijesztettél – szólalt meg Taehyung, jobb kezét a mellkasán tartva.

Szóval mégis tudja, hogy ki vagyok.

-          Szóval valóban ilyen ijesztő lennék – grimaszolt a jóképű fiú.

-          Nem úgy értettem! Én csak…

-          Tudom.

És igen.  Ezután Jin csak állt ott és bámulta az összezavarodott fiút. Jin próbált úgy viselkedni, mintha Taehyung nem lenne különleges a számára. Úgy akarta kezelni a fiút, ahogy eddig mindenki mást is. De mégis, Taehyung ott állt előtte, aranyosan pislogva azokkal a gyönyörű szemeivel, és egyáltalán nem értette, hogy Jin mit akart tőle.

-          Jin-hyung, segíthetek valamiben? Nagyon jól bánok a kutyákkal, szóval…

-          Várj. Te mégis miről beszélsz? Honnan veszed, hogy van kutyám?

-          Oh, bocsánat! Hiszen nyilvánvaló, hogy macskás fiú vagy – mondta boldogan a fiatalabb.

Jin nem tudta megállni, hogy halkan fel ne nevessen. Nem egészen értette, hogy miképpen lyukadtak ki a kutya vs. macska témánál, de nem is érdekelte annyira. Kim Taehyung tényleg egy érdekes ember volt.

-          Nem, Taehyung. Valójában azért vagyok itt, hogy randira hívjalak – mondta Jin határozottan, de látva a fiú újfent összezavarodott arckifejezését, hozzátette. – Tudod, egy randira. Mert tetszel nekem.

Jin tökéletesen biztos volt a pozitív válaszban, ezért teljesen felkészületlenül érte, amikor a fiú megszólalt.

-          Nem lehet – bökte ki a fiú villámgyorsan.

Egy hosszú percig csak bámultak egymásra.

Taehyung félt, össze volt zavarodva, a gyomra forogni kezdett és úgy érezte, hogy hányni fog. Egyáltalán nem értette összekeveredett érzelmeit. Ezzel ellentétben, Jin képtelen volt felfogni a történteket. Teljesen ledöbbent a visszautasítás hallatán.

                Mielőtt azonban bármi más történhetett volna, Taehyung megpördült és villámgyorsan eltűnt a folyosókon, magára hagyva a ledöbbent, megbántott kiskirályt.

***

Taehyung soha az életében nem gondolkozott még el azon, hogy milyen lehet randizni valakivel. Talán ez furcsán hangozhat elsőre, de hát a fiú maga is furcsa volt. Elméje folyamatosan színes álmokat szőtt a jövőjéről, az állatkertről, ahol majd dolgozni fog, a szeretett oroszlánokról, de soha egyszer sem képzelt el maga mellett szeretőt. Habár mindez nem is volt olyan meglepő. A húgának volt barátja és elmenekült vele, magára hagyva Taehyungot. Az apjának is volt szeretője és ő is lelépett vele. Az anyja sohasem volt boldog a párkapcsolatában és a szerelem utáni vágyakozás csak elpusztította a gyenge nőt. Ezért nem gondolt Taehyung soha arra, hogy milyen lehet egy barátnővel együtt élni. Vagy egy baráttal, ha már itt tartunk. Taehyung meg volt győződve róla, hogy a szerelem csak fájdalmat okozhat, semmi mást. Neki pedig nem volt szüksége több fájdalomra. Egész életében csak a rossz oldalát tapasztalta meg a párkapcsolatoknak.

Nem. Taehyung soha az életben nem akart randizni vagy párkapcsolatban élni.

                Jin hirtelen randi ajánlata valami olyasmi volt, amit Taehyung nem tudott kezelni. Még soha életében nem randizott, és soha senkit nem szeretett még a szó romantikus értelmében, ezért hát soha nem is csókolózott még azelőtt. Tényleg nem tudta, hogy mit kezdjen a kialakult helyzettel.

                Jinnek mutatnia kellett volna valamiféle érdeklődést iránta és nem csak odasétálni és merészen randevúra hívni őt. Taehyung legalábbis így gondolta. Miért kellett Jinnek mindent ilyen gyorsan tennie? Miért volt ennyire közvetlen? Hiszen jóformán nem is ismerték egymást.

                Az időzítés is a lehető legrosszabb volt. Taehyung szörnyen szenvedett az édesanyja miatt, habár ezt igyekezett leplezni, főleg Mark előtt. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen mindezek után, hiszen az összes baja mellett, még pénzre is szüksége volt, hogy élhessen valamiből.

                Ráadásul az isten szerelmére… hiszen csak egy gyerek volt.

Jin pedig egyszerűen rossz időpontot választott érzelmei bevallására.

*** 

Hát, ez a fejezet ennyi lenne. 

Kicsit még én is sajnálom Jint, habár én alkottam meg a személyiségét. X)

Skacok, ugye nem feleslegesen írok és érdekel titeket a folytatás? :)